Gombák táplálkozási módjai

Felismerése: a gyökérkapcsolt gomba talajon nő, és környezetében mindig található élő fa, amivel szimbiózisban él, annak gyökereihez kapcsolódva.

Leírás: a gombafajok jelentős része folytat gyökérkapcsolt életmódot, azaz él szimbiózisban egy vagy több fával (akár több faegyeddel). Egyes gombafajok szigorúan egyféle fafajhoz kötődnek (például a barna érdestinóru kizárólag nyírfával, a sárga gyűrűstinóru kizárólag vörösfenyővel nő), de rendszerint egy gyökérkapcsolt gombafajnak többféle fa is partnere lehet (a vargányák például kedvelik a bükk, tölgy és gyertyán fákat is). A kölcsönösen előnyös együttélés a fák és a gombák között úgy jön létre, hogy a gombák földfelszín alatti, talajt átszövő része, a gombafonalak a fák gyökereihez kapcsolódnak. A gyökérkapcsolt gombák segítik fa partnereiket, hogy azok több vízhez, illetve különböző ásványi anyagokhoz jussanak, ezáltal gyorsabban növekedjenek, életképesebbek, erősebbek és ellenállóbbak legyenek. Cserébe a fák szerves anyagokat, például cukrokat juttatnak a gombáknak. Érdekesség, hogy az erdőkben a gombafonalak a szomszédos fákat egymással is összekapcsolják, ezáltal egyetlen, élő hálózatba szervezhetnek akár egy egész erdőt is. Ez egyenletesebb tápanyagellátást tesz lehetővé és összességében egészségesebb erdőt eredményez. Létezik egy gombafaj, az ördögszekér-laskagomba, ami bár a mezei iringó gyökeréhez kötődik, valójában a növény gyökerének az elhalt részeit bontja, így nem mikorrhizás, hanem szaprotróf. Gombák: gyökérkapcsolt életmódot folytatnak általánosságban például a vargányák, tinóruk, galambgombák, galócák is (de előfordulhatnak kivételek).

Felismerése: a parazita gombákat élő, de sérült és legyengült gazdaszervezeten; beteg, idős fákon találhatjuk. Ezenkívül léteznek más gazdaszervezeten élősködő, ritkább gombák is, például a vörös rovarrontógomba; vagy akár a rőt áltrifla egyedein kifejlődő élősdi tinóru, illetve a szürke tölcsérgombát támadó élősködő bocskorosgomba.

Leírás: az élő fát az azon lévő sérüléseken keresztül fertőzik meg, például letört/levágott ágak, rovarrágások, esetleg fagyrepedés helyén, valamint az élő fába (leggyakrabban bükkfa kérgébe) vésett graffitik által okozott sebeken keresztül. A parazita és a korhadékbontó fajok között átfedés is van: egyes parazita fajok a gazdafa halála után korhadékbontó szaprotrófként élnek tovább (nekrotróf paraziták). Még az elsődlegesen korhadékbontó gombafajok között is vannak, melyek kisebb mértékben, de paraziták is lehetnek, vagyis a még éppen éppen élő fán is megjelenhetnek. Gombák: parazita (sokszor nekrotróf parazita) életmódot folytatnak általánosságban például a taplógombák és a tuskógombák, köztük az agresszívan terjedő gyűrűs tuskógomba, mely jelentős erdészeti károkat okoz (sőt, városi környezetben, például kertekben is előfordul).

Felismerése: a korhadékbontó gomba holt faanyagon, álló vagy fekvő fatörzseken, tuskókon, ágakon, elhalt gyökereken (esetleg tobozokon) nő, ezek lebontásáért felelős. Bizonyos esetekben nehézkes lehet a felismerése, mert például talajlakónak (talajlakó szaprotrófnak, vagy akár mikorrhizásnak) tűnhet, miközben valójában a földfelszín alatti, elhalt gyökereket és betemetett faanyagokat bontja - máskor pedig élő fa elhalt részein találhatjuk, ezáltal felmerülhet a gyanú, hogy esetleg parazita fajt találtunk.

Leírás: az elhalt szerves (fa)anyagok lebontásáért felelősek, ezek a gombák (a talajlakó szaprotrófokkal közösen) segítik az erdőt és a természetet a megújulásban. A korhadékbontó gombák között vannak olyan fajok, melyek kis mértékben paraziták is lehetnek, azaz már a pusztulófélben lévő, de még élő fán is megtelepedhetnek, illetve olyanok is, melyek erőteljes paraziták, de képesek a gazdafa halála után korhadékbontóként is tovább élni (nekrotróf paraziták). A korhasztás két típusa a fehérkorhasztás és a barnakorhasztás. Előbbit a fehér, szálas, tartását nagyrészt megőrző, de oldalirányban könnyen szétszakítható, főként cellulózból álló korhadék jellemzi, míg utóbbinak a korhadéka barnásvöröses, kockásan széteső, törékeny és főként ligninből áll. Fehérkorhasztás főként keményfáknál figyelhető meg, barnakorhasztás elsősorban puhafáknál jellemző. Érdekesség, hogy a fekvő fatörzsön lévő gomba helyzetét megfigyelve rájöhetünk, hogy akkor kezdett-e nőni, amikor a fatörzs még függőlegesen állt, vagy eleve a már kidőlt fán jelent meg (előbbi esetben a gomba termőrésze függőleges helyzetű, mivel a fával együtt dőlt ki). Gombák: korhadékbontó életmódot folytatnak általánosságban a taplógombák, tuskógombák, laskagombák, porhanyósgombák, és például a fülőkék egy része, illetve a sárga kénvirággomba is.

Felismerése: talajon nő, és a földből kiemelve a tönk alja gyakran avarmaradványos, például levelek tapadnak hozzá. Gyakran erdőben, erdőszélen található, de egyes talajlakó szaprotróf fajok kimondottan csak erdőn kívül, füves területeken fordulnak elő (ilyen például a gyapjas tintagomba, a mezei tölcsérgomba és a sziki csiperke is).

Leírás: a talajon és talajban lévő, elhalt (de faanyagtól különböző) szerves anyagok, például avarmaradványok lebontásáért felelősek, a korhadékbontó gombákhoz hasonlóan segítik a természetet a megújulásban. A talajlakó szaprotróf fajok egy része (például a rózsás kígyógomba) is igényli, vagy előnyben részesíti adott fák jelenlétét (és ezért erdőben találhatjuk), annak ellenére, hogy nincs velük olyan közvetlen kapcsolata, mint a gyökérkapcsolt, parazita, vagy korhadékbontó fajoknak. Gombák: talajlakó szaprotróf életmódot folytatnak általánosságban a csiperkék, őzlábgombák, és például a gyapjas tintagomba is (ellentétben a korhadékbontó ráncos- és kerti tintagombákkal).